Egy szerettünk elvesztése egyébként is fájdalmas történés. Az viszont csak fokozza a pocsék érzést, ha mindez társul a tehetetlenség érzésével, és kínozzuk magunkat a "mi lett volna, ha..." kezdetű mondatokkal. Mi lett volna, ha az orvos nem küldi el, mi lett volna, ha előbb vizsgálják meg, mi lett volna, ha a nővérke nem vágja ránk a telefont...
Szerencsére nem velem történt a következő két igaz történet, így külső szemlélőként igyekszem a tényeket közölni. 1 év leforgása alatt két kollégám is elvesztette közeli hozzátartozóját. A megdöbbentő az, hogy mindkét esetben elkerülhető lett volna a halál, ha nem hibáznak többen is, ha jól működik a rendszer, ha nincsenek felesleges körök, feltételek beépítve a dolgok működésébe. És itt jön be a felelősség kérdése.
Ha az irodában csak 10 tűzőgépre adok le rendelést, miközben 20 kéne, az hiba, de igazából, kit érdekel? Mi múlik ezen? Leadok még egy rendelést. Ha egy szerződést nem nézek át jól, és valami hiba marad benne, az félreértésre, jogi vitára is okot adhat, de még mindig nem kerül emberéletbe. Az egészségügyben a felelősség valódi, emberéletért felelősséggel tartozást jelent. Ha a röntgen képen nem vesznek észre egy foltot, ha beutaló nélkül nem fogadnak egyik kórházban sem, az viszont komoly végkimenetelű is lehet.
 |
| A fotó csak illusztráció |
Előbb egy későn észrevett tüdőrák miatt hunyt el a kollégám közeli hozzátartozója, végigjárták a lépcsőket, dokikat, de már minden későn volt. Néhány hónapon belül megtörtént az elkerülhetetlen. Megvannak a felelősök, de mostmár mit érnek vele? A holtat visszahozni nem lehet. Nemrég egy viszonylag egészséges (pár éve hasmenéses volt, de amúgy semmi) nagymama lett rosszul, rossz bőrben is volt, úgyhogy bevitették volna egy kórházba. A környéken 3 kórháztól is visszautasították telefonon keresztül, mondván, ha nincs beutalója, akkor nem küldenek mentőt. Hétvége lévén a körzetihez sem tudtak elmenni. Másnap a körzetitől kaptak beutalót, bekerült kórházba, ahol kiderült, hogy mindkét veséje leállt a hölgynek. 1 hétig hozzá sem nyúltak, amikor véletlenül meglátta egy illetékes orvos, és egyből kivizsgáltatta. Kiderült, hogy már késő, nem operálható, és készüljenek fel a legrosszabbra. Pár nap múlva pedig már el is kezdhették szervezni a temetést. Sokan hibáztak, sok volt a nemtörődömség, a ragaszkodjunk a bürokratikus ügymenethez... Mit számít egy élet?
Tényleg, mit számít egy élet?
Ezek az emberek hogyan tudnak utána tükörbe nézni, tovább élni normálisan? Van lelkiismeretük? Hogy lehet felületesen végezni egy ilyen fontos munkát? Miért nem lehet segíteni, ha tényleg baj van? Nem mindegy lett volna az a beutaló, hogy van-e vagy nincs? Ha azért kirúgnak valakit, mert kiküldött egy mentőt egy beutaló nélküli emberhez, az szomorú. De legalább időben lett volna. És hány ilyen történik vajon az országban? Csak nem tudunk róla, mert velünk még nem történt meg.
Elkeserítő.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése